"A Sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. "
(Szent-Györgyi Albert)

Bemutatkozás

Az egyesület 2020-ban alakult azon célból, hogy Fehérgyarmat és térségében élő, sportolni vágyó fiatalok és idősek szakszerű irányítás mellett úszhassanak, versenyezhessenek, vagy kóstolhassanak bele egyéb vízisportokba is. Elsődleges célunk, hogy motiváljuk, csapatba szervezzük azon személyeket, akiknek az úszás egyedül, céltalanul unalmas volt, de egyébként érdeklődnek a vízisportok iránt. Fontosnak tartjuk, hogy a sportolni vágyók ne elégedjenek meg azzal a technikai tudással, amit 7-8 éves korukban elsajátítottak, hanem fejlődjenek, és a komplex mozgásforma helyes kivitelezése útján ismerjék meg az úszás testre és lélekre gyakorolt jótékony hatásait. Az uszodai edzéseket szabadtéren és teremben végezhető edzésekkel egészítjük ki. Az erő, állóképesség, és rugalmasság együttes fejlesztése miatt az edzéseken megszerezhető kondíció más sportágakban is kiválóan hasznosítható.

A tagoknak versenyzési lehetőséget is biztosítunk, de nem csupán versenyzőket várunk. Mindenki szívesen látunk, akik sportolni, lazítani szeretnének.

Hosszú távú céljaink között szerepel, hogy az aktívan versenyző tagjainkat –a lehetőségeinkhez mérten- tehermentesítsük a tagdíj, illetve egyéb költségek megfizetése alól.

 

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Szabályzat RENDBEN